Már Petőfi Sándor is megénekelte 1844-ben a magyar róna iránti csodálatát, melyet az Alföld című versében kürtölt világgá:
„Mit nekem te zordon Kárpátoknak
Fenyvesekkel vadregényes tája!
Tán csodállak, ámde nem szeretlek,
S képzetem hegyvölgyedet nem járja.
Lenn az alföld tengersík vidékin
Ott vagyok honn, ott az én világom
Börtönéből szabadúlt sas lelkem,
Ha a rónák végtelenjét látom…”
Eme sorokkal nem lehet vitatkozni, az egyik leghíresebb magyar költő azt vetette papírra amit érzett és érez azóta is sok-sok honfitársunk.
Keresztül autózva ezen a csodás vidéken az ember csak beleréved a messzi, végtelennek tűnő tájba. Hirtelen ötlettől vezérelve kedve támad arra, hogy az autót az út mellett hagyva, kilométereket gyalogoljon be a pusztába, hátrahagyva a világ zaját és az átlag mindennapok problémáit.
Ez a nagy magyar Alföld. Talán kevesen tudják (bár ki tudja?), de külföldön minket magyarokat úgy tartanak nyilván, hogy nálunk végtelen a síkság, mindenhol paprika terem és csak gulyás levest vagyunk hajlandóak enni. Ha ezek a sztereotípiák kissé túlzóak is, de valamiféle igazság mindenképpen van benne.
Az alábbiakban mutatunk egy videót a Hortobágyról. Hogyan készülnek fel az ott élő állattartók a télre? Csodás hangulatú egy felvétel ez, melyet mindenkinek muszáj látnia, aki csak egy kicsit is úgy érez, mint Petőfi Sándor egykoron, 1844-ben.
Íme a videó:
Forrás: youtube.com, pixabay.com
Zsolt Tóth képe a Pixabay -en.