Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ez történt Debrecenben

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!
Főoldal > Debrecen a nagyváros

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Debrecen a nagyváros


2019/04/18
Pi

Debrecen szépen lassan nagyvárossá lett. Nem volt ez mindig így, de látszik: kemény munkával micsoda eredményt lehet elérni!

Debrecen szépsége

Debrecen, mint az ország második legnagyobb, illetve a legnagyobb vidéki város, előkelő helyen van az ország településeinek rangsorában. Mind amellett, hogy kicsivel több, mint 200 000 ember lakja, egy egész országrész központjának is tekinthető. A városnak ráadásul történelmi hagyományai is vannak: egy időben, ugyanis a magyar országgyűlés itt tartotta üléseit.

A rendszerváltás után sokáig mostohagyerekként volt kezelve a város, azonban a 2000-es évek elején hatalmas fejlődésnek indult: beruházások sora élénkítette fel a környezetet, felpezsdült a társadalmi élet, felújítások, új építkezések tömkelege kezdődött meg, illetve indult el. Ezáltal Magyarország legkeletibb nagyvárosa ma már egy igazi nyugati város benyomását kelti. A debreceni Nagytemplom, a Csonkatemplom, a főtér, a Nagyerdő, a Virágkarnevál, a második legnagyobb reptér – mind-mind arról adnak tanúbizonyságot, hogy Debrecen kikerülhetetlen lett, ha valamilyen döntés születik az országban.



Rengeteg világeseményt is sikerült már ide csábítani, ami pontosan azt bizonyítja: ezt a helyet egyszer mindenkinek látnia kell, mert ez az a hely, ami meg is akarja magát mutatni. Újabb bizonyítékunk az érvelés mentén pedig ez a videó.

Csodás formában mutatatja be a várost, mely nemcsak alátámasztja az eddig leírtakat, hanem felül is múlja azokat. Íme Debrecen:

 

Forrás: youtube.com

Asmodeus képe a Pixabay -en.





Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Hírek Magyarországról

Értesülj a legfontosabb hírekről az Eztörtént.hu-n! Legyen szó gasztronómiáról, utazásról, kirándulásról, sportról vagy gazdaságról, nálunk minden érdekfeszítő hírről tudomást szerezhetsz, csak hogy tudd Eztörtént!

Hírek a nagyvilágból

Nem csak a magyar hírekre vagy kíváncsi? Nem csodáljuk, hiszen a világ hatalmas és tele van eseményekkel. Háború itt, földrengés ott, tüntetések, rendezvények, koncertek amott. Bárhol a világon ami kicsit is érdekes, felháborító vagy furcsa, az az Eztörténen megtalálható!

Programajánló a hét minden napjára!

Legyen szó akár Budapestről, vidékről, Magyarországról vagy külföldről, az Eztörtént.hu-n biztosan megtalálod a legizgalmasabb programokat, hogy eg ynap se teljen el a hétből unalmasan! Programajánló a hét mindennapjára az Eztörtént.hu-n! Koncertek, rendezvények, fesztiválok, minden ami színesebbé teszi életünket! 

 

 

Eztörtént! Erről mindenképp tudnod kell!

Az Eztörtént.hu-n csak a legizgalmasabb és legérdekesebb indormációkat és tudnivalókat találod! Legyen szó egy izgalmas receptről, egy különleges túraútvonalról, kihagyhatatlan koncertekről, ünnepi készülődésről és persze a lemaradhatatlan hírekről, az Eztörtént.hu bármiben a szolgálatodra lesz!