Ne maradj le semmiről! Iratkozz fel értesítéseinkre!

Ez történt a Virágkarnevállal

Vedd fel velünk a kapcsolatot, kattints!
fooldal > Változtatnak az 50. Debreceni Virágkarneválra!

Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Változtatnak az 50. Debreceni Virágkarneválra!


2019/08/15
Pi

Augusztus 20-án, az ötvenedik debreceni virágkarneválon 18 virágkocsi, 10 hazai és 17 külföldi művészeti csoport mutatkozik majd be a karneváli menetben. 

Debrecen és a Virágkarnevál

Augusztus 20-án este a Karneváléj elnevezésű stadion show-n kétezer fellépő lesz, az augusztus 14-tól 21-ig tartó karneváli héten pedig több mint száz program között válogathatnak az érdeklődők.

Az idei karneváli menetben látható kompozíciók egyrészt tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és az államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, másrészt felidézik a régi karneválok hangulatát - jelezte az alpolgármester.



Az idén hat virágkocsi augusztus 21-én Nagyváradra utazik, ahol többek közt a Szent Koronát ábrázoló kocsit, a Szent László legendája című kompozíciót, valamint a "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" című, a hajdú-bihari önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács közös kocsiját, továbbá Nagyvárad és Debrecen Hagyományok elnevezésű közös kocsiját is láthatják az érdeklődők.

Nagyvárad mindazonáltal évek óta haszonélvezője a debreceni virágkarneválnak, az idén már 14. alkalommal látják vendégül a virágkocsikat. A korábbi évekkel ellentétben az idén - hídfelújítások miatt - nem vonulnak végig a kompozíciók Váradon, hanem a Szent László téren lesznek majd láthatók. Nagyváradról az Érmelléken át, öt település érintésével térnek haza a virágkocsik. Valamennyi településen megállnak majd rövid időre, hogy az ott élők is megcsodálhassák a kompozíciókat. Bihar megye Debrecentől legtávolabb eső területéről, a Belényesi-medencéből 50-50 magyar, illetve román anyanyelvű romániai gyereknek biztosítják a virágkarneválon való részvételüket.

Változás is lesz idén: az ötvenedik karnevál lesz az első, amikor nem értékeli zsűri a virágkocsikat, mindenki győztese lesz a felvonulásnak.  Most első alkalommal közösen emlékeznek azokra, akik egykori szervezői, résztvevői, ötletgazdái voltak az először 1966-ban megrendezett virágkarneválnak.




33



Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni


Kövess minket
Iratkozz fel!
Ne maradj le a legfrissebb vitorlás hírekről és programokról
Hírek Magyarországról

Értesülj a legfontosabb hírekről az Eztörtént.hu-n! Legyen szó gasztronómiáról, utazásról, kirándulásról, sportról vagy gazdaságról, nálunk minden érdekfeszítő hírről tudomást szerezhetsz, csak hogy tudd Eztörtént!

Hírek a nagyvilágból

Nem csak a magyar hírekre vagy kíváncsi? Nem csodáljuk, hiszen a világ hatalmas és tele van eseményekkel. Háború itt, földrengés ott, tüntetések, rendezvények, koncertek amott. Bárhol a világon ami kicsit is érdekes, felháborító vagy furcsa, az az Eztörténen megtalálható!

Programajánló a hét minden napjára!

Legyen szó akár Budapestről, vidékről, Magyarországról vagy külföldről, az Eztörtént.hu-n biztosan megtalálod a legizgalmasabb programokat, hogy eg ynap se teljen el a hétből unalmasan! Programajánló a hét mindennapjára az Eztörtént.hu-n! Koncertek, rendezvények, fesztiválok, minden ami színesebbé teszi életünket! 

 

 

Eztörtént! Erről mindenképp tudnod kell!

Az Eztörtént.hu-n csak a legizgalmasabb és legérdekesebb indormációkat és tudnivalókat találod! Legyen szó egy izgalmas receptről, egy különleges túraútvonalról, kihagyhatatlan koncertekről, ünnepi készülődésről és persze a lemaradhatatlan hírekről, az Eztörtént.hu bármiben a szolgálatodra lesz!