1,2,3.
Leírva semmi különös, hiszen csak számok, olyan számok, melyeket az ember nagy valószínűséggel először tanul meg az élete folyamán.
123. Ez sem jelent sok mindent, hiszen ha pénzben nézzük kevés, ha kilóban akkor pedig túl sok.
De mi van, ha években mérjük? Na, az már valami! Az már tiszteletet parancsoló!
123. évét töltötte be a napokban a főváros egyik legszebb, de mindenképpen legstílusosabb hídja, a Szabadság-híd.
Története, mint az ennyi évet megélt épületeknek elég kalandos. Mindössze 331 méterével Budapest legrövidebb dunai átkelője, mely ellentétben a többi hasonló fővárosi épülettel, teljes mértékben magyar terméknek számít, már ami az alapanyagokat és a tervezést illeti.
Bár a pályáztatás nemzetközi hirdetmény alapján történt, a terveket végül egy magyar építésznek, nevezetesen Feketeházy Jánosnak köszönhetjük.
A pillérek 1894-ben álltak fel, a hídfők pedig 1895-ben készültek el, szerkezetkész formában. Az átadásra azonban a vasszerkezet megépítése és behelyezése miatt még egy évet kellett várni.
Az átadáson részt vett Ferenc József is, sőt mi több, az utolsó vasszegecset is Ő maga verte be, mely a tiszteletére az Osztrák–Magyar Monarchia első uralkodójának a nevét vette fel.
Persze maga a híd teljesen máshogyan festett akkoriban, mint manapság, melyre a legjobb példa az, hogy a szerkezetet fakockák borították be, mint útburkolat.
Sorsa azonban a világháborúk által (mint az összes fővárosi hídnak) megpecsételődött. Mindössze hét évvel a felújítása után II. világháborúban, a visszavonuló német alakulatok felrobbantották, ellehetetlenítve a közlekedést ezáltal rajta.
Egy évvel a szörnyű események után azonban már hozzá is láttak az újjáépítésnek, melynek hála nemsokára ismét átadhatták, immáron Szabadság híd néven.
Fotók forrása: Pixabay, Fortepan.hu
Hermann Traub képe a Pixabay -en.