Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Zalakarosi fejlesztés
2019/07/24
Pi

Közel egymilliárd forintos, saját erőből megvalósított beruházás keretében újították fel a Zalakarosi Fürdő gyógycentrumát és gyógykertjét.

Aki nem ismerné annyira ezt a zalai kis üdülővárost, mely nem is annyira messze van a Balatontól, annak most egy kicsit jobban bemutatjuk. Szóval Zalakaros egy élhető, fejlődő és komoly értékekkel rendelkező kisváros, ahol mindenki - a gazdasági és turisztikai szereplők küldetésüknek érzik, hogy a kivételes adottságokat kellő módon hasznosítsák. Az 50 éve indult fürdőhelyen néhány hónapja fogadták a 30 milliomodik látogatót. Ehhez az eredményhez folyamatos fejlesztések, új attrakciók és szolgáltatások kellettek.

Nem kis szó az sem, hogy a múlt évben kiemelkedő eredményeket ért el a város, a vendégéjszakák számát tekintve az egyik legnépszerűbb település lett a Balaton régiójában. A magyar családok mellett a külföldi turisták körében is népszerű az 1978-ban gyógyvizessé minősített fürdőhely.

A közel egymilliárd forintos, saját forrásból, kilenc hónap alatt megvalósított felújítás révén ötcsillagos színvonalú fejlesztést hajtottak végre. Tavaly meghaladta a 650 ezret a Zalakarosi Fürdő látogatóinak száma, és ezzel együtt a második legnépszerűbb magyarországi fürdőhelynek is megválasztották. A mostani beruházás során kicserélték a teljes gépészeti és elektromos rendszert, a vízforgatót, ugyanakkor a kupolás, ragasztottfa-szerkezet stílusjegyeit meghagyva szigetelték is a teljes épületet. Padlófűtést építettek be, kicserélték a nyílászárókat, illetve újdonságként sósvizes medencét is létrehoztak a létesítményben.

Nincs még vége azonban a fejlesztéseknek, hiszen a hírek és tervek szerint hazai és uniós források igénybe vétele mellett még komolyabb fejlesztések valósulhatnak meg.

33



Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni