Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Voltál már a Velencei-tónál?
2020/04/04
Pi

Magyarország harmadik legnagyobb tava a Velencei tó, mely sokkal többet rejt magában, mint ami elsőre látszik. Mutatjuk!

A Velencei-tó Magyarország harmadik legnagyobb természetes tava. Hasonlatos az ország legnagyobb tavához, a Balatonhoz, aminek az az oka, hogy a földrajzi adottságai, valamint a mederszabályzása is hasonlatos a magyar tengeréhez. Sokkal kisebb, mint a tőle nem sokkal nyugatabbra fekvő turistaparadicsom, azonban azt kevesen tudják róla, hogy a mérete és az alacsony átlagos vízmélysége miatt Európa legmelegebb édesvízi tavának számít.

Gazdag a történelme is, hiszen (és ezt is kevesen tudják róla) a tó körülbelül 100 évente kiszárad. Ebből adódik, hogy az elmúlt évezredben nem egyszer volt példa erre a sajnálatos esetre. Legutóbb az 1800-as évek második felében történt meg ez vele.

Az „elláposodással” a mai napig küzd a tó, amely emberi beavatkozás nélkül ismételten a kihalás szélére fog sodródni. Nehéz munka azonban az iszap eltávolítása, hiszen a több millió köbméter sárnak nehéz új otthont találni. A legutóbbi ilyen karbantartás a 70-es években volt, akkor mélyítették ki a tavat a mai szintjére.

Manapság népszerű helynek számít, a nyári hónapok tekintetében. A partja a Balatonnal egyetemben lett kibentonozva, így a turisták egyre nagyobb számban vehetik igénybe a tavat. Hajózásra ugyan kevéssé alkalmas – a már említett alacsony vízmélység miatt -, de arra úgyis ott van a Balaton, igaz?

Az alábbiakban mutatunk egy csodás videót a tóról. Nagyon szépen bemutatja, körbeírja a tavat. Csodás látni, hogy milyen szépen alakult át a Balaton kistestvérének a környezete.

Ha nyáron van egy kis ideje, mindenképpen menjen el oda is. Megéri.

 

 

Forrás: youtube.com

Klára S képe a Pixabay -en.