Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Tovább újuló strandok
2020/03/04
Pi

Folytatódik az idén a strandfejlesztési program, amelynek keretében közel 3 milliárd forint vissza nem térítendő támogatással országszerte 86 strand újulhat meg. Az idei támogatottak között 64 balatoni strand, a többi a Dunakanyarban, a Tiszánál, a Tisza-tónál, illetve a Velencei-tónál található.

A 2017-ben indult fejlesztési program célja, hogy 2030-ra az ország valamennyi strandja megújuljon és európai színvonalúvá váljon. Az első ütemben, 2018-ban több mint 30 balatoni település 55 strandján újultak meg vizesblokkok, parti sétányok, és épültek játszóterek közel 2 milliárd forintból.

A következő ütemben, tavaly, országszerte 43 szabadstrand jutott több mint 4,4 milliárd forintnyi támogatáshoz fejlesztéseihez. Közülük 30 balatoni szabadstrand kapott 3 milliárd forintnyi forrást, ami mutatja, hogy az MTÜ kiemelten kezeli a térséget, de a Dunakanyarnál és a Tisza-tónál található szabadstrandok is lehetőséghez jutottak.

A2020. évi, lehetőség szerint mintegy 2,9 milliárd forintnyi forrás áll rendelkezésre a turisztikai fejlesztésekre.

A támogatások fókuszában az alapinfrastruktúra fejlesztések állnak. Elsősorban a régi vizesblokkokat kell megújítani, ahol erre még nem került sor. A következő lépés a baba-mama szobákat létesítése, és a régi, 70-es 80-as évekből származó strandbejárók, azaz vízbejutást biztosító lépcsők kicserélése.

Egységes arculatot is kapnak majd a strandok, és a kültéri öltözőkabinok megújulása is lendületet vehet. A következő ütemben a zöldfelületek bővítése lesz a cél, erre nagy az igény a vendégek részéről. A fejlesztésekkel növelni kívánják a strandok jövedelmezőségét és vonzerejét.

További jó hír, hogy lezárult a csúszdapályázat, amelynek célja, hogy lehetőség szerint már erre a strandszezonra megújuljon több balatoni csúszda.

Balaton