Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Mi van most a magyar turizmussal?
2020/05/20
Pi

A korona vírus első fele az országban lecsengőben van, nemzetközi vizeken azonban még érezteti a hatását.  E kapcsán megvizsáltuk, hogy mi történt a magyar turizmussal, és hogy mi várható a jövőben.

Angliában és Oroszországban a hírek szerint még elég nagy a baj, de ellenpéldaként felhozhatjuk Ausztriát, amely nemsokára a határai megnyitásával is jelzi, hogy náluk a veszély elmúlt.

Olyan dolgok történtek 2020-ban, melyekről álmodni sem mertünk, talán csak a filmekben játszottak el olyan gondolatokkal, hogy mi lenne, ha kirobbanna egy világjárvány.
A végeredményt mindannyian tudjuk: hónapokra megváltoztatta az életünket a vírus és egyes hatások a későbbiekre is rányomják a bélyegét. Így lesznek a hónapokból évek., így lett világszerte egyik pillanatról a másikra több millió ember munkanélküli.

A turizmus majdnem minden országban húzóágazatnak bizonyul, a GDP jelentős összetevőjének számít az itt keletkezett munka és bevétel. Olaszországban a nemzeti össztermék 10 %-a feletti részt a turizmus és a hozzá kapcsolódó szolgáltatások adják, de Magyarország esetében is egyre inkább növekvő hányaddal veszi ki a részét az össztermelésből.

A turizmus és a vendéglátás gyakorlatilag egyik napról a másikra megszűnt. Bezárások, elbocsátások -rosszabb esetben, visszavett fizetések, kényszerszabadságok -jobb esetben. Az biztos: mindenki, aki az említett ágazatokban dolgozik-dolgozott a saját bőrén érezhette a vírus hatását anélkül, hogy megbetegedett volna.

Nincs kivétel: a magyar utazási irodák megint a sötét korukat élik. Elég sokan emlékezhetnek rá, hogy a 90-as években a határnyitás után gombamód szaporodtak el a magyar utazási irodák, boldog-boldogtalan belevágott, amelynek a 90-as évek végén, a 2000-es évek elején folyamatos csődök, haza nem hozott utasok és irodabezárások lettek az eredménye. A politika észlelvén a problémát, komoly törvényi szabályozásba kezdett, ma már sokkal letisztultabb az irodaalapítás törvényi szabályozása, a vezető tisztségviselők szerepvállalásának feltételei. A vírus az utazási szakmát évekkel visszavetette, megint sötét idők járnak.
Hiába van meg a jó szándék és a feltételrendszer ma már, ha az utasok nem utazhatnak.

Ami biztos, hogy sok a bizonytalanság. A szakmában dolgozók sem tudják, hogy mit hoz a jövő. Ötletek vannak és a reménykedés.
Mi magunk is próbáltunk információkat szerezni egy feltörekvő utazási iroda vezetőjétől, azonban sok bíztatóval ő sem tudott számunkra szolgálni. Ami biztos: a kormány segítségét az ágazat szereplői próbálják igénybe venni, mely első sorban „fizetéspótló igénylésről szól, mivel a megmaradt dolgozók bérét egységesen csökkenteni kellett az elmaradó bevételek miatt”. Ezt az utazási irodát sem kerülték el tehát az elbocsátások. Mint kiderült: „fájó szívvel, de 5 embertől kellett megválnunk, főleg a még nem olyan régen nálunk dolgozóktól váltunk meg.”

Mit csinál ma egy utazási irodában dolgozó és mit tehet az utas, aki bízik, hogy még az idén utazhat vagy már korábban, a vírus előtt befizette az útját? Természetesen „mindenki otthonról dolgozik” és segíti az utasokat. „Ők a pénzüket egészen biztosan nem bukják el, akik a szabályozás miatt nem tudnak utazni.”
Most az a feladat, hogy „minden foglalást át kell foglalni későbbre, ez általában tetszik az utasoknak is.” Emellett „egy pénzügyi vouchert adunk most, és az utas ezt később utazza le.”

Ez a jelen tehát. A középhosszú távú stratégiai tervekről nem lehet tudni szinte semmit sem. Sok függ attól, hogy lesz-e és ha lesz, akkor mikor a vírusnak második hulláma. Múlt héten derült ki, hogy egy több, mint 20 éve a piacon lévő utazási iroda csődöt jelentett.
Rövid távon: felvetődött ötletként, de hamar hamvába holt a belföldi piac kiszolgálása. Azonban egyik pillanatról a másikra nem lehet áttérni belföldi utaztatásra sem, mivel a piac egyrészt nagyon telített, másrészt pedig a magyar utas itthonra saját maga szereti megszervezni az utazását.

Itt tartunk most a nyári szezon előtt kevéssel. Az látszik a turizmus kapcsán is, hogy 2020 beírta magát a világ történelemkönyvébe, de nem éppen aranybetűkkel.

Jan Vašek képe a Pixabay -en.

piviso képe a Pixabay -en.
hír