Ehhez kapcsolódó nagyon jó hír, hogy nemrégiben átadták a mintegy 1,2 milliárd forintból épített Kis-Balaton Látogatóközpontot.
A térségnek is fontos volt ez a komplexum megépülése, hiszen a látogatóközpont turistákat vonz, akik éttermekben, szálláshelyeken költenek, vagyis az ökoturizmusnak is van gazdasági jelentősége. Ha külföldről érkeznek turisták, akkor nemcsak a főváros látnivalóival vagy a termálfürdőkkel, hanem a természeti örökségünkkel is ide lehet vonzani őket.
Az utóbbi években országos szinten is kiemelt figyelmet kapnak a természeti értékek ápolása és a hozzá kapcsolódó fejlesztések. A nemzeti park igazgatóságok területén összesen 186, együttesen csaknem 1000 kilométer hosszú tanösvény-hálózat mellett 64 bemutatóhelyet, 33 látogatóközpontot, 4 arborétumot és 40 idegenforgalmi hasznosítású barlangot is működtetnek. Mindezeken felül 15 erdei iskolában ismerhetik meg a fiatalok gazdag természeti örökségünket.
Ne felejtsük: a nemzeti parkok látogatószáma mára már meghaladja évente az 1,6 milliót, a hatalmas érdeklődés miatt szükség van a kínálat folyamatos fejlesztésére, megújulására is. A Balaton-felvidéki Nemzeti Park Igazgatóságnak (BFNPI) 38 ökoturisztikai létesítménye van, köztük a tihanyi Belső-tó partján álló Levendulaház, a tapolcai tavasbarlang és a bakonybéli Pannon Csillagda.
A Kis-Balaton Látogatóközpont kialakításának keretében már tavaly megújult a Diás-szigeten a Fekete István Emlékhely, a most átadott beruházás pedig modern, 21. századi módon mutatja be a nagy jelentőségű, fokozottan védett nemzeti parki tájegység értékeit.
A Kis-Balaton nemzeti parkként, természetvédelmi területként "a természet szentélye", ahol számtalan állatfaj mellett több mint 300-féle madár fészkel, köztük a hazai természetvédelem címerállata, a nagykócsag.
Az igazgatóság eddig 14 bemutatóhelyet és három látogatóközpontot tartott fent, ahol évente mintegy 450 ezer látogatót fogad. A tizenötödikként szerdától látogatható Kis-Balaton Látogatóközpontból elektromos járművel vagy akár kenuval és kajakkal is felfedezhető a Kis-Balaton.