Augusztus 20-án este a Karneváléj elnevezésű stadion show-n kétezer fellépő lesz, az augusztus 14-tól 21-ig tartó karneváli héten pedig több mint száz program között válogathatnak az érdeklődők.
Az idei karneváli menetben látható kompozíciók egyrészt tisztelegnek a több mint ezeréves magyar államiság és az államalapító Szent István király előtt, köszöntik az életet adó új kenyeret, másrészt felidézik a régi karneválok hangulatát - jelezte az alpolgármester.
Az idén hat virágkocsi augusztus 21-én Nagyváradra utazik, ahol többek közt a Szent Koronát ábrázoló kocsit, a Szent László legendája című kompozíciót, valamint a "Mindennapi kenyerünket add meg nekünk ma" című, a hajdú-bihari önkormányzat és a Bihar Megyei Tanács közös kocsiját, továbbá Nagyvárad és Debrecen Hagyományok elnevezésű közös kocsiját is láthatják az érdeklődők.
Nagyvárad mindazonáltal évek óta haszonélvezője a debreceni virágkarneválnak, az idén már 14. alkalommal látják vendégül a virágkocsikat. A korábbi évekkel ellentétben az idén - hídfelújítások miatt - nem vonulnak végig a kompozíciók Váradon, hanem a Szent László téren lesznek majd láthatók. Nagyváradról az Érmelléken át, öt település érintésével térnek haza a virágkocsik. Valamennyi településen megállnak majd rövid időre, hogy az ott élők is megcsodálhassák a kompozíciókat. Bihar megye Debrecentől legtávolabb eső területéről, a Belényesi-medencéből 50-50 magyar, illetve román anyanyelvű romániai gyereknek biztosítják a virágkarneválon való részvételüket.
Változás is lesz idén: az ötvenedik karnevál lesz az első, amikor nem értékeli zsűri a virágkocsikat, mindenki győztese lesz a felvonulásnak. Most első alkalommal közösen emlékeznek azokra, akik egykori szervezői, résztvevői, ötletgazdái voltak az először 1966-ban megrendezett virágkarneválnak.
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.