Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Budapestre költözik az egyiptomi világ!
2019/10/08
Pi

Budapest sem fog kimaradni szerencsére a sorból, így még az ősszel a magyar fővárosba érkezik a világhírű Tutanhamon kiállítás.

A különleges tárlat 2020. március 1-ig tekinthető meg a Komplexben, a Király utca 26. szám alatt.

Igazán különleges élményben lesz része azoknak, akiket érdekel az egyiptomi mitológia.
A látogatók a kiállított tárgyakat ugyanis abban a formában tekinthetik meg, ahogy 1922. november 4-én Howard Carter brit régész felfedezte azokat.

Egyszerre lesz izgalmas és érdekes is a séta a régi, egyiptomi kincsek között, ugyanis a látogató úgy érezheti majd magát, mint ha ő maga is egy piramis belsejében sétálna. A sírkamrák egymás után nyílnak meg a kiállításra látogatók előtt, sőt növelve az autentikus élményt, a sír fekete sakálszobor őrei, ugyan úgy fognak a helyükön posztolni, mintha még most is a sírkamrát őriznék.
Természetesen nálunk is látható lesz a kanopusztartó szekrény és a körülötte lévő usebti szobrok is, úgy, mintha nem is telt volna el 3300 esztendő a fáraók kora óta.

Majdnem 100 éve találták meg tehát eme nem mindennapi leleteket, így „majdnem” jubileumi évforduló alkalmából rengeteg extra anyag és meglepetés érkezik majd a tárlattal együtt a több mint 1000 kiállítási tárgyon túl.

A 2200 négyzetméteres tárlat az eredeti formájában mutatja be a sírkamra rekonstrukcióját és tárgyakat. Kincsekkel teli dobozok és ládák nyílnak meg a nagyérdemű előtt, de a közönség megnézheti mind ezek mellett Tutanhamon halotti maszkját is.

33



Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni