Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Budapest-Balaton kerékpárral
2019/08/08
Pi

Régóta tudjuk már hogy lesz, most már azt s tudjuk, hogy mikortól. Főszerepben a Budapest-Balaton kerékpárút.

Ekkorra készülhet el a Budapest-Balaton bicikliút

2020 nyarára készülhet el a Budapest-Balaton kerékpárút, de egyelőre még nem kezdődtek el a munkálatok. Az ígéretek most arról szólnak, hogy az idei nyaralási szezon, tehát augusztus 20-a után rohamtempóban kezdődik a kivitelezés.

Még 2017-benn jelentették be, hogy 2 éven belül megépül a Budapest-Balaton kerékpárút, azonban a tervezés és lebonyolítás váratlan nehézségekbe ütközött. Az is tiszta sor, hogy egy ilyen út kijelölése sem könnyű feladat, hiszen gondoljunk csak bele, ehhez földet kell venni, ezernyi tulajdonossal kell megegyezni, ez pedig nem tűnik könnyű feladatnak.  

A napokban azonban fény derült a tervre: a fővárost a tóval összekötő kerékpárút kivitelezési munkálatai augusztus 20-a után nagy ütemben kezdődnek meg, Budapest és Etyek között. Ami bíztató, hogy a források rendelkezésre állnak, a következő négy évben pedig 150 milliárd forint jut kerékpárút-fejlesztésekre.

A korábbi hírek szerint a beruházás kilométerenként 80-100 millió forinttal számolva vélhetően 8-10 milliárd forintba fog kerülni a Budapest-Balaton kerékpárútvonal.

33



Kommentek

Még nincsnenk hozzászólások.

Kérjük jelentkezzen be, ha hozzá szeretne szólni