Ha tetszett ez a cikk, oszd meg ismerőseiddel, kattints ide:

Koronavírus és a balatoni árak
2020/05/06
Pi

A koronavírus az élet minden területére kifejtette a hatását, nincs ez másképpen az ország ingatlaneladásai kapcsán sem. Az utóbbi években az országban elszálltak az árak a telkek, házak, lakások iránt, de nézzük most meg, hogy a vírus következtében mi a helyzet a Balatonnál!

A Balaton déli partján található nyaralók iránt jelentősen esett az érdeklődés az idén tavasszal az előző évekhez képest, a járványhelyzetben a befektetők láthatóan kivárnak. Ehhez képest érdekes. hogy a tó nyugati és északi részén, Keszthely és Tapolca vonzáskörzetében ugyanakkor nem történt változás a keresleti.

A déli part kiemelt településein (Siófokon, Zamárdin, Fonyódon, Balatonlellén vagy Balatonszemesen) található beruházói projektek nagy százaléka a belföldi turizmusra épít, azonban a járvány következtében a piac befagyott, márciusban a nyaralók iránti érdeklődés az előző évekhez mérten körülbelül 80 százalékkal csökkent.

Az utóbbi években a fejlesztői igény jóval nagyobb volt, mint amit a hazai építőipar elő tudott volna állítani, a beruházókat ugyanis motiválta, hogy a lakások többségét el lehetett adni. A válság azonban visszaszoríthatja a vevői érdeklődéseket, ez pedig a fejlesztésekre is visszahat.

A déli parttal ellentétben a Balaton nyugati és északi részén nincs változás a keresleti oldalon. Keszthelyen a nyaralókat, Tapolcán a kisebb értékű építési telkeket továbbra is keresik, ami a közlemény szerint azzal magyarázható, hogy ezeken a településeken általában nem befektetési szándékkal vásárolnak lakóingatlanokat, ebből következően itt nincs jele annak, hogy a járvánnyal visszaesne a vásárlói kedv.

Közvetlenül a Balaton-parton magasak az árak, emiatt a vásárlók inkább az agglomerációt választják, a parttól 4-15 kilométer távolságban keresnek olcsóbb lakóingatlanokat. A siófoki oldal hátránya, hogy kisebb agglomerációval rendelkezik, ezért is jelentősebb a partszakaszok közötti különbség.

Balaton