A Balaton-átúszás pontosan az az esemény, amelyen élsportolók és hobbisportolók is rajthoz állhatnak, méghozzá kortól függetlenül.Ezt mi sem példázza jobban, hogy az eddigi legidősebb versenyző 83 éves volt.
Minden évben megszokhattuk már, hogy az átúszást el kellett a szervezőknek halasztaniuk. Az első számú szempont a biztonság, hiszen a több ezer ember sportolási feltételei, melyeknek egyszerre kell ideálisnak lenniük- nem szenvedhetnek csorbát.
Éppen ezért június 27-én a meteorológusokkal tanácskozva döntik el a szervezők, hogy 29-én meg tudják-e tartani a versenyt, vagy az esőnapokat (június 30., július 6., 7., 13., 14., 20., 21.) kell "megcélozniuk". Érdekes statisztika, hogy tavaly háromszori halasztás után jutottak el a 7107 résztvevőig. Az indulói limit is maximalizálva van, mely tízezer főt jelent. A szervezők bíznak benne, hogy sikerül megközelíteni ezt a létszámot.
Az 1979-ben kezdődött versenysorozatban eddig összesen 184 278 fő indult el és összességében 951 688 km-t úszott, vagyis a résztvevők két és félszer tették meg a Föld és a Hold közötti távolságot. Amennyiben idén meglenne a 9291 induló, úgy a megtett km-t illetően átlépnék az egymilliós határt.
A verseny rajtja ezúttal is a révfülöpi labdarúgópályán lesz 7.30-tól 12 óráig, míg a cél a balatonboglári Platán-strandon. Az úszók biztonságára 130 vitorlásból, hét kishajóból és négy motorcsónakból álló úszófolyosó jön létre, de a résztvevőket a vízirendőrök és a vízimentők is folyamatosan figyelik.
Forrás: mti
Kommentek
Még nincsnenk hozzászólások.